Nyílt levél a szeretőm feleségének
Hónapokig tépelődtem, hogy megírjam-e ezt a nyílt levelet. Mindig ott kötöttem ki, hogy nem szólok, nem mondok semmit, nem az én dolgom. De végül úgy döntöttem, hogy leírom ezeket a sorokat, mert a tanulság talán másoknak is erőt ad, hogy fölébredjenek.
Sosem hittem volna, hogy megírom neked ezt a levelet. Nem láttam, ami nyilvánvaló volt, haragudtam rád, utáltam magamat, amiért veled él és én szeretem. Elhittem mindent neki, ő pedig mindkettőnket elárult.
Feléd az árulása sokkal nagyobbnak látszik, hiszen neked fogadott örök hűséget, te éltél vele úgy, hogy azt hitted, minden a legnagyobb rendben van. Készültél, hogy hazamegy a távol töltött hétvége után, amikor azt hitted, üzleti úton van.
A kedvenc vacsorájával vártad, miközben ő még az én illatomat viselte lemoshatatlanul a nyakán.
De ez nem egy önostorozó levél, mert nyilvánvaló, hogy egy ilyen hármas helyzet akkor alakul ki, amikor nincs minden rendben egy házasságban. És nincs minden rendben a szeretővé avanzsált nő életében sem. Nálatok már széthullott az intimitás, és vagy nem vettétek észre, vagy túl ijesztő lett volna szembesülni vele. Az én önbizalmam pedig olyan kevéske volt, hogy inkább vaknak tettettem magam, megelégedtem egy második hellyel. Ugyanarra a férfira vártunk mindig, közös a sorsunk, és mégis egymásra haragudtunk.
Az elején elhittem neki, hogy nektek már semmi közötök egymáshoz. Amikor megismerkedtünk és udvarolni kezdett nekem, akkor azt mondta, hogy ti már tulajdonképp külön éltek évek óta, csak a gyerek miatt laktok egy háztartásban. Akkor és ott azt gondoltam, ez így rendben van. Én magányos vagyok, ő pedig elidegenedett már a feleségétől, miért ne szórakozhatnánk.
Amikor velem volt, mindig levette a jegygyűrűjét,
azt mondta, szeretne velem közös gyűrűt. Mindig a válásról beszélt, az életünket tervezgette. Nem kértem tőle, hogy váljon el. Soha, egyetlen szóval sem. Ő szeretett volna engem feleségül venni. De azután, hogy teherbe estél, már végképp nem is álmodoztam közös jövőről vele.
Az ő legnagyobb árulása ez volt. Feléd azért, mert miközben én már jó ideje ott voltam neki szeretőként, neked gyereket ígért. Felém azért, mert végig azt a mesét kaptam, hogy nektek már sosem lesz közös az ágyatok-asztalotok. Letaglózott a hír. Nem féltékenységből, nem azért, mert rosszat akartam volna neked. Csak azért, mert a saját önáltatásommal és romokban heverő életemmel szembesített.
Mint egy hatalmas pofon, úgy ért a terhességed.
Felébredtem és megszakítottam vele minden kapcsolatot egyik napról a másikra. Soha előtte és azóta sem éreztem ilyen fájdalmat, ilyen csalódottságot. Gyűlöltelek titeket. Mintha lelöktek volna egy szikla tetejéről és eltörölték volna az elmúlt másfél évemet. Minden hazugság volt. Tudtam, éreztem akkor is, csak nem akartam tudomásul venni.
Szerintem te is így voltál velem. Tudtál a létezésemről, de inkább homokba dugtad a fejed, és még egy gyerekkel próbálod épp helyrehozni a házasságodat. Nem fog menni. Nem azért, mert te nem vagy elég jó feleség, hanem azért, mert ő nem elég jó férjed. Nem tudom, hogy kiderültem-e számodra, valószínűleg nem, mert ügyesen tüntette el mindig a nyomait. Ha most is hetente többnapos konferenciákra jár, akkor már más szeretője van.
Szeretnék odamenni hozzád és azt mondani, hogy ébredj, mozdulj, ne félj nélküle továbbmenni.
Nehéz újrakezdeni, de még nehezebb ilyen hazugságban élni. Ne tedd ezt magaddal. Végül pedig még az is elmondanám, mennyire sajnálom. Sajnálom, hogy én voltam az egyik neki a sok közül. És sajnálom, hogy nem megtalálni akarod a megoldást a problémáitokra, hanem csak menekülsz. Akárcsak ő.
Én nem menekülök tovább, soha többé nem hiszek annak, aki kikacsint egy házasságból, és soha többé nem vagyok hajlandó hazudni magamnak.
Köszönöm, hogy ezt megtanítottátok nekem.
