Ezek a történelem leghihetetlenebb egybeesései

Vajon léteznek véletlenek, vagy életünk során valójában minden okkal történik? Mindenkinek megvan a saját elképzelése a válaszról, de ettől függetlenül is biztosan kijelenthetjük: ezekre a különös történelmi egybeesésekre nehéz magyarázatot találni!

1. A természet játéka?

Az 1200-as években a mongol flottának majdnem sikerült elfoglalnia Japánt – méghozzá hét éven belül kétszer is.

Végül egyik alkalommal sem győzedelmeskedtek, ugyanis mindkét partraszállás során hatalmas tájfun tört ki, ami a tenger közelében állomásozó katonák vesztét jelentette.

Ezt követően a japánok „Isteni Szélként” hivatkoztak a jelenségre, amelynek köszönhetően a mongolok többet nem támadták meg a szigetországot.

2. Különös időzítés

Az egyik legcsodálatosabb csillagászati jelenség határozottan a Halley-üstökös, ami átlagosan 76 évente szeli át Naprendszerünket, erős fénye miatt pedig szabad szemmel is látható.

Mark Twain, aki a Tom Sawyer kalandjai című könyvet írta, akkor született, amikor ez a meteor átszelte az eget – és furcsamód épp akkor halt meg, amikor az üstökös egy teljes kör után ismét megjelent a Naprendszerben.

Ez legközelebb egyébként előreláthatólag 2061-ben következik be ismét.

3. Váratlan találkozás

Több, mint 200 évvel ezelőtt két amerikai felfedező kitalálta, hogy az USA keleti partjáról átutaznak a nyugatira, méghozzá szárazföldön. Ez volt az első ilyen próbálkozás a történelemben, a Lewis és Clark expedícióra keresztelt utazáshoz pedig egy nagyobb csoport is csatlakozott.

Velük tartott tolmácsként egy indián nő is, Sacagawea, aki tárgyalásokat folytatott az útjukba eső törzsekkel. Ez viszont nem ment mindig zökkenőmentesen: a csoport 40 lóval szeretett volna átjutni egy területen, az ott élő indiánok azonban nem engedték meg nekik.

Végül mégis sikerült a csoportnak átkeli a vidéken, miután kiderült, hogy a tolmácsnő a törzs vezetőjének elveszett testvére – őt ugyanis még gyermekként elrabolták, és szolgasorsba kényszerítették.

4. Isteni szerencse

1950-ben egy különös véletlen miatt 15 embernek sikerült túlélnie egy váratlan templomi robbanást Nebraskában.

A kórus tagjainak az adott időpontban ugyanis épp próbán kellett volna lenniük, azonban furcsamód MINDANNYIAN elkéstek a megbeszélt találkozóról, és csak azután értek oda, hogy a balesetre már sor került.

Ez ám az isteni szerencse!

5. Meglepő hasonlóságok

Morgan Robertson novellája (A Titán végzete) egy olyan hajóról szól, amit elsüllyeszthetetlennek tartanak, ugyanakkor egy szerencsétlen esemény miatt mégis baleset éri az Atlanti-óceánon. Ismerős a történet?

Pedig a könyv 14 évvel a Titanic katasztrófája előtt íródott!

Ráadásul nem ez az egyetlen különös egybeesés: a képzeletbeli és a létező hajó is Új-Fundlandtól 400 mérföldre süllyedt el, áprilisban, éjfél környékén.