Ilyen a karmikus szerelem!

Megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk miért, de mágnesként vonzódunk hozzá. A szemébe nézünk és elbizonytalanodunk. Találkoztunk már valahol? Zavartan kutatunk emlékeink között, de sehogy sem tudjuk hova tenni az ismeretlen ismerőst, mégis érezzük, valami összeköt minket.

Minden kapcsolat karmikus, a kérdés az, milyen karmát hordoz magában. Egy rossz kapcsolat is lehet jó tanítás, ám az igazi mégis csak egy lélektárssal lesz. Nem árt, felismerni, ha az utunkba kerül. Állítólag ahhoz választunk kapcsolatot, amit meg kell tanulnunk, hogy továbbléphessünk, és egy kicsit tudatosabban kezelhessük a holnapot. Ezzel talán nem ért egyet az, aki rossz kapcsolatban él, vagy egyre kilátástalanabbnak látja a jövőt. Pedig számára is ott van, vagy volt a lehetőség: rájönni, mit kell megtanulnia az adott helyzetből.Sokszor azt látjuk, hogy az egyik – vagy mindkét fél – partner függő lett a kapcsolattól. Ez addig is elmehet, hogy egyikük (vagy mindketten) képtelen kilépni a viszonyból annak ellenére, hogy már szenved, káros rá nézve a kapcsolat. Ilyenkor az ember nem annyira a másik személytől függ, hanem magát a kapcsolatot nem hajlandó abbahagyni.Itt a megtanulni való lecke az lehet, hogy rájöjjön az illető: külső forrásból várja a szeretetet, pedig előbb önmagát kellene szeretnie. Esetleg ráébredhet arra, hogy a párkapcsolat azt jelenti, szeretni és szeretve lenni – egyszerre. Ilyenkor nem valódi szerelemről beszélünk, hiszen más okok miatt marad (maradnak) benne a kapcsolatban. Talán fél szembenézni önmagával, vagy nagy veszteség érte, esetleg más, nem tudatos okok vezérlik, ezért nem mer egyedül lenni.Gyakori karma, amikor az egyik fél áldozatot, a másik pedig “kivégzőt”, vagy megmentőt játszik. Az ilyen kapcsolatban teljesen téves elképzelések élnek az irányításról, és olyan alapokon nyugszik, ami meggátolja mindkét személyt a spirituális és emocionális fejlődésben. Ennek alfajai is vannak, mindegyik értékes leckéket tanít.

Annak, aki teljesen feladja magát a másik fél javára, egyszer meg kell tanulnia, hogyan vegye vissza a részét, hiszen egy kapcsolat sikere kettőjükön, két ember közös erőfeszítésén múlik. Annak, akit megcsaltak, meg kell tanulnia felismerni a kommunikációs problémákat, a másik ki nem elégített igényeit, vagy egyszerűen a nem megfelelő partnert.

A legnehezebb azzal szembenézni, hogy néha olyan negatív dolgot kapunk egy kapcsolattól, amire úgy érezzük, nem szolgáltunk rá. Pedig ha valami negatív hatással van ránk, akkor biztos, hogy elkövettük ugyanazt mások ellen. Ha nem tettünk volna ilyet, ma nem okozna semmilyen negatív érzelmet számunkra az a dolog, legfeljebb nem tartanánk logikusnak. Tehát meg kell tanulni, hogy ne válasszuk külön magunkat a kapcsolat másik szereplőjétől, hiszen ugyanakkora szerepünk van abban, ami történik: egyszer rászolgáltunk, most visszakapjuk. A jó hír az, hogy amint megtanuljuk a leckét, a minta eltűnik, annyival tisztábbak és tudatosabbak lettünk ezen a téren.

Bár ugyanúgy a karmikus kapcsolatok egy alfaja, a lélektársak mégis különlegesek valamiben: sokkal, de sokkal jobban illenek egymáshoz számos szinten, mint a csoport többi tagja. A lélektársi kapcsolatok általában több inkarnációra nyúlnak vissza, és a ezek zömmel pozitív kapcsolatok voltak. Egy embernek több lélektársa is lehet, és minél öregebb egy lélek, annál több.

Amikor egy lélektárssal találkozik az ember, érdekes érzések törnek rá: hatalmas energia szabadul fel benne, azt érezheti, hogy kihagy a szívverése, vagy kellemesen zsibbadni kezd az egész teste, esetleg más, pozitív fizikai megnyilvánulása lehet. Mindenképpen úgy érzi, mintha ezer éve ismerné az illetőt, és hogy bárcsak örökre vele lehetne.

Ezt nevezhetnénk a “szerelem első látásra” jelenségének is, ugyanakkor ez nem csak az első alkalommal jelentkezhet. Az azonnali szerelem mindenképp azt jelzi, hogy találkoztak már valamelyik előző életben, de nem biztos, hogy lélektárs az illető, sőt. Az első látásra szerelmek sokszor esnek inkább a korábbi karmikus kategóriákba, és nehéz kapcsolatokat eredményeznek.

Ha a lélektárssal munkatársi, vagy baráti viszonyban van, és elkezdenek kommunikálni, gyakran alakul ki egy olyan kötelék, ami szinte természetes, hogy van, és egy idő után elkezdenek vágyni arra, hogy így maradjon örökké. Létezik köztük egy olyan fokú lelki közelség, bizalom, őszinteség, és magától értetődő összetartozás érzés, ami azt jelzi, hogy már sok régi – nagyon-nagyon régi – közös élményük volt. Néha csak a többedik találkozás után jönnek a felszínre ezek az érzések, és van, hogy akkor jövünk rá, mennyire összetartozunk, amikor féltékenységet érzünk, vagy a másiknak el kell mennie egy időre.

A jövő szép, reményteli és boldog a lélektárssal – legalább is a gondolatainkban. Azért érezzük azt, hogy megnyugodtunk, amikor kikötünk egy ilyen kapcsolatban, mert számos jövőt éltünk már át együtt előző életekben, és azok rendre jók és boldogok, vagy legalább is kellemesek voltak. Így az egész kupac nem tudatos emlékhalmaz is megérkezik a lélektárs személyével együtt, és nagyon jó érzéssel tölt el a jelenléte, biztonságban és boldognak érezzük magunkat mellette.

Sok embernek – különösen nőknek – vannak olyan elvárásaik, amiknek esetleg nem felel meg az illető, akiről először azt gondolták, hogy “ő az”. Úgy hiszik, hogy még nem a megfelelő emberrel találkoztak, ésmajd ha találkoznak az igazival, akkor lesznek igazán elégedettek a kapcsolatukkal. Az igazság viszont az, hogy egy lélektárssal való karmikus kapcsolat csak a lehetőséget adja: jó alapot az induláshoz. Az, hogy közben kinek merre kanyarodott az élete, hogy a jelenben mennyire illenek egymáshoz, és hogy képesek-e működtetni egy kapcsolatot, már rajtuk múlik, itt és most.

Gyakran vágyunk olyan kapcsolatra, ahol feltétel nélkül szeretnek bennünket. Ahol bármit tehetünk, megbocsátják, ahol nem kell úgy tenni, hogy a másiknak jó legyen, hanem alaphelyzetben jók vagyunk, ahol nem kell változni és nem kell kompromisszumokat kötni, és a kapcsolat valami varázsos módon magától folyamatosan jó marad.

Az ilyet szülő-gyerek kapcsolatnak hívják, és ha nem apukát vagy anyukát keresünk magunknak, hanem valódi társat, akkor jobb lesz felnőni a feladathoz. A lélektárs is hibázik, nekünk is fejlődnünk kell, és egy kapcsolat az állandó teremtéstől lesz jó, soha nem magától. Ezért kell tanulni a félresikerült kapcsolatokból, hogy a lélektárssal létrejövő mélyebb, erősebb kapcsolatban már valóban felnőve legyünk képesek létezni, és boldognak lenni.