Ma reggel Visegrádról hazafelé felvettem egy stoppoló anyukát és 3,5 éves leánykáját.

Nem szoktam stopposokat felvenni, de valahogy nem tudtam otthagyni egy ilyen apró gyerekkel a semmi közepén – tán Dunabogdány külterülete lehetett – egy buszmegállóban álldogáló anyukát. Beszédbe elegyedtünk.

Az anyuka majd 50 éves, egyedül neveli a leánykát, akinek az apukája még a terhesség alatt lelépett. Az elmúlt években 4 országban 16 helyen laktak… nem feltétlenül kalandvágyból.

Az anyuka olyan állásokat vállalt el, ahol a lakhatást is biztosítanak és látva kiszolgáltatott helyzetüket nagyon sokan nem fizették ki a beígért fizetést és megpróbáltak visszaélni a szituációjukkal.

Nincsenek lecsúszva, jelenleg a lakhatásuk átmenetileg megoldott – tiszták, ápoltak, jólöltözöttek, az anyuka fiatalos, német felsőfokú nyelvvizsgával és fordítási gyakorlattal rendelkezik. A leányka tündéri – mérhetetlen bölcsességgel és tapasztalattal és meg merem kockáztatni, hogy szomorúsággal a szemében – aminek talán nem lenne helye egy 3,5 éves gyerkőc szemében.

Nem ismerem őket jobban, mint amennyire az együtt töltött fél órácska alatt meg lehet valakit ismerni, de nem tudok úgy elmenni mellettük, hogy ne próbálnék meg segíteni.

Ha esetleg tudtok olyan álláslehetőséget, ahol a lakhatást is biztosítanak és korrekt a munkáltató akkor írjatok nekem privátban és én továbbítom az anyukának. Előre is köszönöm a segítséget!