Egy héttel az esküvő előtt szakítottak, hihetetlen, mi történt ezután

Erre senki sem számított.

Az utolsó pillanatban mondták le

Minden kapcsolatban eljön az az idő, amikor elmúlik a vágy és a szenvedély, ilyenkor pedig elkerülhetetlen a szakítás – na de mi van akkor, ha a pár erre egy héttel az esküvő előtt döbben rá? Nyilván le kell fújni az egészet, a rengeteg pénzt, ami rá lett áldozva, pedig mehet a süllyesztőbe. Persze lehet másként is: a 24 éves Kolbie Sanders úgy gondolta, hogy a tönkrement párkapcsolata miatt nem lehet akadály, az esküvő meg lesz tartva – csak nem úgy, ahogy az eredetileg el volt tervezve.

Eladományozta

A pár egyébként kb 2500 fontot (átszámítva kb. több mint 900 ezer forint) költött a nagy napra, amit természetesen nem akartak csak úgy hagyni elveszni. Ezért a menyasszony ügy döntött, felajánlja a megszervezett ceremóniát egy idegennek: kitett egy Facebook-posztot, hogy házasodni vágyó párokat keres, akikre ingyen átruházná a nagy alkalmat.

A postaládáját ezek után tömegével özönlötték el az üzenetek, végül pedig a lány kiválasztotta, szerinte kik érdemlik meg leginkább az álomnapot.

Ők voltak a szerencsések

Végül egy 22 éves egyetemista lány lett a szerencsés nyertes, akit Kolbie azért választott, mert tudta, hogy a nagypapája súlyos betegségben szenved és lehet, hogy nem lesz már alkalma látni a lányát az oltár előtt. Természetesen a ceremóniára az adományozó lányt is meghívták, akit az egész internet imád a nagyvonalúságáért.