Egy idős hölgy elismerésre méltó válasza az öregség kérdésére: az öregség ajándék. Az öregség szabaddá tett

„Pár napja egy fiatal lány megkérdezte tőlem, milyen érzés öregnek lenni. Beismerem, hogy kicsit felindultam a kérdés hallatán, mert egyáltalán nem tartottam magam öregnek. A reakciómat látva kicsit össze is zavarodtam, ezért mondtam neki, érdekes kérdést tett fel, ezért gondolkodni fogok rajta és hamarosan válaszolni fogok rá.

Rájöttem, hogy az idős kor ajándék. Úgy érzem, először mondhatom ki, hogy ma az a valaki vagyok, akivé valamikor válni akartam. Nem, most természetesen nem a testemről beszélek! Néha ez a test kétségbe is ejt – a ráncok, a táskák a szem alatt, a foltok a bőrön, a megereszkedett fenék.

Néha sokkol a tükörből visszatekintő idős hölgy, de nem hagyom magam sokáig ezen rágódni, s így a nyugtalanság hamar szertefoszlik. A világon semmiért nem cserélném a fantasztikus barátaimat, a figyelemreméltó életet, az imádnivaló családomat kevesebb deres hajszálra vagy lapos hasra.

Minél idősebb leszek, annál elnézőbb és kevésbé kritikusabb vagyok magammal.

Önmagam barátja lettem.

Nem szidom magam, ha eggyel több kekszet ettem meg, ha nem vettem meg az ágyam, ha megint egy ostoba gyík szobrot vásároltam meg amire nincs is szükségem, de ami futurisztikus fuvallatként hat elmémre… Jogom van sokat enni, nem rendet rakni magam után, vagy épp extravagánsnak lenni. Kinek milyen köze van ahhoz, ha én éjjel 4-ig olvasok és délig alszom? Tanúja voltam annak, hogy sok barátom igen korán hagyta itt ezt a világot, mielőtt még megérthették és megtapasztalhatták volna az idős kor kínálta szabadságot.

Táncolok magammal, fantasztikus zenéket hallgatok, s ha megérint az elvesztett szerelem búja, mit tegyek, hát sírok. Ki fogok menni a partra fürdőruhában, ha akarok – ami már aligha képes tartani teltebb idomaimat –, és meg fogok mártózni az óceán hullámai közt a bikinibe öltözött (vagy vetkőzött?), szánakozó tekintetű fiatalok csodálkozására.

Ők is megöregszenek majd.

Néha feledékeny vagyok, ez igaz. De hát könyörgöm, nem kell az életben mindent észben tartani, ami pedig fontos, az úgyis biztosan eszembe jut majd.

Erre a korra bizony már nem egyszer tört össze a szívem. Hogy is ne törne össze a szíved, ha elvesztetted szerelmedet, ha a gyermekedet látod szenvedni, vagy ha épp egy autó elgázolja kiskutyádat? Viszont az összetört szív ugyanakkor az erőnk forrása is, a megértés forrása, az együttérzés forrása. Az a szív, amely soha nem tört még össze, az steril és tiszta, nem ismeri még a tökéletlenség boldogságát.

A sors kegyes volt velem – megadta, hogy ősz hajszálaim lehessenek, hogy a fiatalságom mosolya a mély ráncaimban örökre az arcomon éljen. Hány meg hány ember nem nevethetett soha, hányan mentek el azelőtt, hogy megőszülhettek volna?! És ez nekem megadatott.

Teljesen őszintén mondhatok nemet. Teljesen őszintén mondhatok igent. Amikor megöregedsz, egyre könnyebb lesz őszintének lenni. Egyre kevesebbet aggódsz mások véleménye miatt. Már nincsenek kétségeim vagy fenntartásaim magammal szemben. Megnyertem a hibázás jogát.

A kérdésedre válaszolva pedig, elmondhatom: szeretek öregnek lenni. Az öregség szabaddá tett.

Szeretem azt a személyt, aki lettem. Nem fogok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fogom arra vesztegetni az időm, hogy azon rágódom, mi történhetett volna, hogy miért nem történt meg, hogy mi történhet ezután.

És minden nap fogok desszertet enni.”