Növények, amik szerencsét fognak hozni neked is

Ha hiszed, ha nem, léteznek olyan növények, amik szerencsét fognak hozni neked, és nem csak a lóheréről van most szó. Érdemes elolvasnod neked is cikkünket és megbecsülnöd a szerencsehozó növényeket, nem kell hinned benne, úgy is rájössz majd, hogy igazunk van!

Növények, amik szerencsét fognak hozni neked is

Ismerkedjünk meg néhány szerencsenövénnyel. Az alábbi növények általában sikerrel tartható szobanövények. Ami már önmagában is nagy szerencse. Már gyermekkorunkban megtanultuk, hogy pénz csak a mesében terem a pénzfán. De gondoljunk arra, hogy a növények hozzájárulnak egészségünkhöz, harmonikus érzelmi állapotunkhoz. A szobanövények légtisztító, párásító szerepét se feledjük.

A történelmi idők folyamán a növényeket szimbolikus szerepekkel ruházták fel, egyesek a gazdagság, a jószerencse, a boldogság megtestesítői lettek, mások azóta is az egészséget, a békét és a szerelemet szimbolizálják. Ha szilveszterkor, újévkor vendégségbe megyünk, ajándékozzunk szerencsehozó növényt a növénykedvelő házigazdáknak. Szóban vagy írásban mindjárt szolgáltassunk hozzá egy kis ismertetőt is.

Lóhere

A nyugati civilizációban a négylevelű lóhere évszázadok óta a szerencse szimbóluma. Négy levele közül az első a reményt, a második a hitet, a harmadik a szerelmet, a negyedik pedig a szerencsét szimbolizálja. A négylevelű lóhere alakja a keresztre emlékeztet, amelyet bajelhárítónak, szerencsehozónak tekintenek. A négylevelű lóhere a lóhere (Trifolium repens, ajakosok, Labiatae) viszonylag ritka négylevelű változata, valószínűleg recesszív mutáns. Az írek beérik a háromlevelű lóherével is, amely az ország jelképe, és a védőszentjük, Szent Patrikkal kapcsolatban is rendszeresen megjelenik különféle ábrázolásokon. A feljegyzések szerint Szent Patrik szentbeszédeiben a 3 levél jelképezte az Atya, a Fiú, és a Szentlélek szentháromságát.

Szerencsehere

A négylevelű lóheréhez hasonló szerencseherének (Oxalis deppei, madársóskafélék, Oxalidaceae), valójában madársóska, semmi köze sincs a négylevelű lóheréhez. Kinézetében mégis a négylevelű lóheréhez hasonlatos. Ezért szívesen ajándékozzák leginkább szilveszter táján. Őshazája Mexikó.

8-15 cm magas növény. Csak tőlevelei vannak. A lóhereszerű, rajzolatos levelek összetettek, négy levélkéjűek, a levélkék szív alakúak, szélesek, ék vállúak. Nyár végén, ősz elején sárga torkú, rózsaszín virágokat hoz. A virágok ernyőszerű virágzatban állnak. Felhős időben és éjszaka mind a levelei, mind a virágok becsukódnak.

Közvetlen napsütésre, hűvös környezetre és gondos öntözésre van szüksége. Ha a növény elvirágzik, a levélzet elszárad, akkor hagyjuk abba az öntözést. Tartsuk a cserepet hűvös, árnyékos helyen. Kora tavasszal ültessük át és kezdjük el öntözni. Sziklakertbe, ültető ládába vagy cserépbe- akár szobába is- kiválóan alkalmas. Helyezhetjük függő kosárba vagy ablakpárkányra is. Az általában cserépben, virágládában nevelt növény gumóit fel lehet szedni, miután levelei elszáradtak. Néhányat érdemes november közepén cserépben hajtatni. Pár hét alatt kihajt. Ha jól érzi magát, akkor virágzik is. Levelei kis mennyiségben fogyaszthatók. Oxalát tartalma miatt kellemesen savanykás, ezért salátákhoz adható.

Szerencse bambusz

A kínai hagyományok szerint minden ünnepi alkalomra ajándékozható az életet szimbolizáló rügyező bambusztő. Az élő, növekvő bambusz, a Feng-shui szerint segít a chi-energia áramoltatásában. Két szár a szerelmet, három szál a a hosszú életet, a gazdagságot, a hosszú életet ad. Négy szálat sosem ajándékozhatunk, mert ez a négyes szám a negatív energia megtestesítője. Öt szál öt területet erősít: érzelem, intuíció, mentális állapot, fizikai állapot, spiritualitás. Hat szál a gazdagságot és a tulajdont növeli. Hét szál egészséget hoz. Nyolc szál a testi fejlődés és a termékenység hordozója. Kilenc tő nagy szerencsében részesít. Tíz tő a teljes és elégedett életet adományozza.Huszonegy tő az egész család részére áldás, gazdagságot és egészséget szolgáltat. Tehát eszerint ajándékozhatjuk! A bambuszokat manapság Valentin napra, anyák napjára, nők napjára, újévi vagy születésnapi ajándékként ajándékozzák.

Ahogy a szerencsehere sem lóhere, úgy a Lucky Bamboo sem bambusz, hanem egy Dracéna fajta (Dracaena sanderiana, agávefélék Agavaceae). A dracéna ugyanis gyorsabban fejlődik, és szebb leveleket hoz, mint egy hasonló méretű bambusz.

Szokták lépcsőzetes elrendezésben tálakba rendezni, máskor a hosszabb szárakat spirálban megtekerve árulják, de létezik számtalan egyéb forma és elrendezés is. A legtöbbjüket vágott virágként lehet megvenni (egy-egy száranként), de üvegvázában, ampullában is árulják őket. A különböző kompozíciókat a legváltozatosabb üveg és kerámia növénytartókban vásárolhatjuk meg.

Hónapokig elvan egy kis vázában, tiszta vízben, néha alacsony koncentrációjú tápoldat adagolásával. Tartsuk fényen, szobahőmérsékleten. Ne tegyük közvetlen napra. Hetenként kell a vizét cserélni. Lágy vizet igényel. Ugyanis a növény sóra, többek közt fluoridra érzékeny. Ha jól érzi magát, idővel észre fogjuk venni, hogy gyökereket fejleszt. Mikor a gyökerek már 3-4 cm hosszúak, átültethetjük laza, tőzeges vagy perlites talajba. Mivel a dracénák érzékenyek a pangó vízre, a cserép aljába tehetünk egy kevés agyag granulátumot. Továbbra is óvjuk a tűző naptól. Öntözzük hetente háromszor.

Pompás kutyatej

A thai hagyományok szerint a pompás kutyatej (Euphorbia millii, kutyatejfélék, Euphorbiaceae) szintén szerencsehozó növény. Különösen, ha egy virágkocsányon nyolc virág fejlődik. A thaiföldi kínai emigránsok szerint a nyolc virág nyolc szentet szimbolizál, akik az egészség, bátorság, gazdagság, szépség, művészet, intelligencia, költészet és a gonosz legyőzőjének megtestesítői. A thai hagyomány szerint a növény vonzza a pozitív energiákat.

Különös látványt nyújt ez a vizet raktározó szukkulens, ez a vastag, szögletes, szürkésbarna szárán termetes töviseket viselő, ágas-bogas növény, amely lankadatlanul virágzik. Madagaszkáron őshonos, de sok klónja terjedt el a trópusokon, és a szubtrópusi régiókban. Apró, gyakran skarlátvörös virágernyői igazi különlegességek. Kevés, fényesen zöld, ovális levele a szárvégeken csokorban fejlődik. Mivel igénytelen, só- és szárazságtűrő, manapság egyre inkább a figyelem homlokterébe kerül. Mérgező tejnedve bőrirritációt okoz, és diterpén tartalma miatt karcinogén, rákkeltő hatású. Szerencsére szúróssága visszatart attól, hogy gyakran hozzányúljunk, az átültetést kivéve, amit már a szúrósság okán is vastag kesztyűben végzünk, esetleg újságpapír segítségével.

Egylaki, kétivarú virágai a kutyatejfélékre jellemző módon fejlődnek, és helyezkednek el a növényen. A redukált termős virágot három porzós virág veszi körül, amelyek csupasz porzóvá redukálódtak. Ezeket két színes, általában piros fellevél veszik körül, tövüknél mézedények helyezkednek el. Az egész képletet ciátiumnak nevezzük. A ciátiumok bogernyőben, középről kifelé fejlődnek. A növény akár egész évben képes virágozni, de legintenzívebben száraz, napos körülmények között virágzik.

Kiváló konténer növény, de száraz, meleg környezetben, a szabadban is megél, ahol kisebb bokorrá fejlődhet.

Vadkakaó

A vadkakaó (Pachira aquatica, majomkenyérfa-félék, Bombacaceae) természetes, mocsaras környezetében 15 méterre megnövő fa, máskor cserje méretű. Zöldes ágrendszere és fényes zöld levelei is mutatósak. Az ujjasan összetett levelek átellenesen állnak. Nagy, alul fehér, felül vörös sokporzós virágai krémfehér szirmúak. Toktermése ehető. Úgy fogyasztják akár a mogyorót: pörkölve, nyersen. A pörkölt magvakat megdarálják, és kakaóként fogyasztják. Öt összefonódott törzsű bonsai változata szerencsehozó. Ezért bonsai formáját szerencsehozó vagy pénzhozó fának nevezik. Öt levélkéje az öt elemet szimbolizálja: fém, fa, víz, tűz, föld.

A meleget és a párát szereti. A lakás napos részén tartsuk, de déli tűző napsütés ne érje. Ezen kívül már csak az állandó, egyenletes melegről és a magas páratartalomról kell gondoskodnunk rendszeres locsolással és spricceléssel, de ezt se vigyük túlzásba. Ha lehet, a radiátortól is helyezzük távol, mert a száraz levegő könnyen végez vele. Házi szaporítása félfás dugvánnyal képződik. Ehhez kell egy félfás szár, egy tégelyben vagy üvegcsében gyökereztető hormon, világos, egyenletesen meleg és párás hely és némi türelem.