Mit tehetünk, ha kidörzsölődött a combközép? – Kezelés és megelőzés!

Napról napra egyre rosszabb? Éget, fáj?

Pedig mi annyira szeretnénk szoknyát, lenge ruhát, vagy egészen rövidnadrágot felvenni.

Rengeteg nő tapasztalja, hogy meleg időben kipirosodik, éget combjai között a bőr.

Ennek vannak fokozatai, és látványnak sem kellemes.

Nem feltétlenül testsúlyunktól függ, kidörzsölődik-e combközepünk, hiszen az alkat is közrejátszik.

X lábbakkal vagy körte alkattal hiába vagyunk vékonyak, combunk akkor is összeér.

Nem vagyunk egyedül problémánkkal, ami nem csak a nőket sújtja, hanem a férfiakat is. Természetesen nekik nem akkor kellemetlen, amikor szoknyát, vagy forró nadrágot szeretnének felvenni.

Ezt megváltoztatni bizony nem lehet.

Mit tehetünk, ha már kidörzsölődött combközepünk?

Ez a kidörzsölődés tulajdonképpen pici sebek százait jelenti, amire különös gondot kell fordítani, hiszen a terület könnyen elfertőződhet.

Sokféle megoldás létezik a megelőzésre, mint például testhez simuló, térd fölé érő rövidnadrág, hintőpor, bandelettes (harisnyakötőhöz hasonlít), mikroszálas alakformáló alsónemű, és még sorolhatnánk. Még tucatnyi házi praktika létezik.

De gondolni kell arra is, hogyan gyógyulhat be a kipirosodott, kidörzsölt combközép.

 Miért veszélyes?

Ezen a területen rengeteg szőrtüsző is megtalálható (alkattól függ), melyek begyulladhatnak. És ez okozhatja később a még nagyobb bajt.

Amikor már éget, kipirosodott combközepünk, az lesz a legfontosabb, hogy a pici sebek, kidörzsölt bőr meggyógyuljon.

Tehát ne vegyünk fel addig rövidnadrágot, szoknyát, ruhát, ami alatt ismét összedörzsölődhet a comb belső felén található bőr.

Kezdjük el kezelni a területet aloe vera, teafaolaj, vagy hámfejlesztő készítményekkel.

A teafaolaj fertőtlenítő hatású, az aloe vera segít a sebgyógyulásban.

Csak akkor kezdjük el a megelőző lehetőségeket alkalmazni, amikor a bőr felülete már teljesen ép!

Kidörzsölt bőrfelületen ne végezzünk szőrtelenítést, mert ez is megviseli a bőrt, ami így lassabban gyógyul majd. Arról nem is beszélve, hogy nagyobb lesz a fertőzésveszély.

A begyulladt szőrtüszők kezelése lényegesen bonyolultabb, mint a kipirosodott bőré.

Fontos!

Felületi sérülések kezelése esetén is ügyeljünk, hogy csakis kiváló minőségű készítményeket használjunk, különös tekintettel az illóolajokra.

Amennyiben a tünetek nem enyhülnek, esetleg súlyosbodnak, keressünk fel bőrgyógyász szakorvost.