Élet Bukarest utcái alatt

Földalatti pokol emészti fel Románia fővárosának, Bukarestnek forgalmas utcáit. Amíg turistatérképpel a kezünkben ennek a fővárosnak az utcáin ténfergünk, a vastagon aszfaltozott utak alatt igazi bűnbarlang működik.

Abban a csatornarendszerben, amit még fénykorában Ceauşescu elvtárs építtetett a főváros alá, jelenleg több száz drogfüggő, hajléktalan, HIV-fertőzött és tuberkulózisos férfi, nő és gyermek él.

Az említett kommunista diktatúra idején a földalatti alagutakban és járatokban több ezer árva gyermeket neveltek az „állam szárnyai alatt”…

…a rezsim bukása után viszont a koncentrációs táborokhoz hasonló rémálomszerű és kegyetlen igazságok derültek ki Bukarest földalatti életéről.

A lecsúszás, elszegényedés végletei mentek végbe akkor, és folynak lenn jelenleg is.

A Channel4-nak sikerült riportokat készítenie a pokol kapujánál élőkkel.

 Először egy 12 évesnek tűnő gyermektől érdeklődtek afelől, hol lehet megtalálni a „Főnököt”?

Mint később kiderült, a gyermek nem is kicsi már, 17 éves és kemény drogfüggő, ő vezette el az interjúkészítőket az alvilág fejéhez.

Vezetőjük egy férfi tele láncokkal, tetoválásokkal, hegekkel a testén, aki Bruce Lee-nak hívja magát.

Csak három éves volt mikor elhagyták szülei, de most ő a vezetője, ennek a földalatti közösségnek.

A lenti világot az teszi közösséggé, hogy mindenki HIV fertőzött, sőt negyedük tuberkulózisban is haldoklik.

Fekete nejlonzacskóból szipuzó gyerekek, habzó szájú koldusok, félmeztelen nők injekciós tűvel a lábuk között, ez az állandó környezet.

A mindennapi. A megszokott. A normális.

Romániában mintegy tízezer hajléktalant tartanak nyilván a hivatalos statisztikákban, közülük ötezer Bukarestben él.

Sokuk azonban nem rendelkezik személyazonossági iratokkal és semmilyen kimutatásban nem szerepel.

Az ország törvényei nem korlátozzák a közterületen történő életvitelszerű tartózkodást.

forrás