Mit utálnak a férfiak legjobban a nőkben?

Amikor említettem hogy meg fogom írni ezt a cikket, több férfiismerősöm is rákérdezett, hogy nőként mégis honnan tudnám? Biztos nyilván soha nem lehetek benne, de sok pontnál magamra tudnék bökni, és igyekszem objektívan tekinteni a káoszra a fejünkben, valamiféle két megközelítésből összerakott görbe tükröt nyújtva.

NYAGGATÁS/KRITIZÁLÁS: Vannak azok a nők, akik projektként tekintenek életük párjára, és vannak azok, akik szimplán hobbiból csesztetik őket. Amíg utóbbi feszültségforrás minimális minőségben, és kellő ellenerővel akár a kapcsolat fűszere is lehet – nem mindenkinek, de kinek a pap… – addig az előbbi egy halva született ötlet. Megpróbálni megváltoztatni egy férfi életmódját, szokásait, időbeosztását, vagy ízlését állhatatos kritizálással, oktatással, és lelki terrorral előbb utóbb lapáthoz vezet. De amúgy miért is vagyunk olyannal, akivel elvileg ennyi minden nem stimmel?

KÉTELKEDÉS A HŰSÉGBEN: Avagy a birtoklási kényszer története. Nem a féltékenység, az teljesen más téma, hanem amikor a nő minden létező ok és gyanú nélkül várja el, hogy a jelenlétében ne hangozzon el más női név, a férfi ne menjen olyan helyre, ahol más nőkkel találkozhat, és mindenki tartsa tiszteletben, hogy ő körülpisilte a területét. Uraim, tököt vissza a helyére, nem szégyen a futás.

BIZONYTALANSÁG: Amikor az amúgy lehet hogy a való életben kőkemény üzletasszony szipogó kislánnyá változik egy kapcsolatban, és a saját bizonytalanságát és komplexusait kivetítve elvárja a férfitől, hogy lelki és mentális őrangyala legyen, sírhasson a vállán, és sajnáltathassa magát hosszú hosszú órákon keresztül. Erre mondjuk normális esetben vannak kiképzett barátnők, legtávolabb is a telefon másik végén.

TÚL SOK DUMA: Ez mondjuk kifejezetten bekódolt dolog, nem nagyon tudunk vele mit csinálni, egy nő nagyjából két és félszer annyit beszél, mint egy férfi. Viszont nem feltétlenül szükséges a ‘Milyen napod volt?’ kérdésre a reggeli pirítós odaégetésétől a leadott heti értékelőben levő typokon keresztül a Mari új kék kosztümjéig cifrázni a 46 perces körmondatot. Csak a lényeg, főleg az ő barátai előtt, láttam már elég olyan barátnőt, akit legszívesebben az egész társaság kollektívan csapott volna pofán a hatodik monológ után.

ÉVFORDULÓK: Jessz! Mi nők képesek vagyunk mindenből évfordulót kreálni. Várjuk haza gyertyákkal és vacsorával, és végignézzük a kezdődő rángatózást az arcán, mert rájött hogy elfelejtette, hogy most 20 hete néztetek először egymásra, mire mi persze megsértődünk, és indulhat a teljesen erőltetett és felesleges mea culpa hadjárat. Én nem tudom amúgy mit várunk, de ezt abba kell hagyni. Évforduló, névnap, szülinap, slussz.

SZABADIDŐ: Ha elvárnánk egy férfitől, hogy elsők legyünk minden prioritási listáján, akkor inkább vegyünk kutyát. Nem is normális ha minden szabadidejét veled tölti, felesleges belezsarolni, és uralkodni az életén, akkor is ha a rózsaszín köd szakaszban legszívesebben a zsebébe bújnál. Van bizony neki munkája, hobbija, barátai, boys night out-ja, nagycsaládja, edzésterve, és esetleg olyan programja, ahova nem visz magával. Remek kompromisszumokat lehet kötni abban a pillanatban, hogy a nő megérti, hogy egy kiegyensúlyozott kapcsolatban mindketten a nagy egész egy részét jelentik a másiknak, és hogy nem kell könyökölve belemászni a többibe, és hogy ha péntek este inkább kieresztené a gőzt, akkor nem kell telesírni a párnát, hogy biztos nem szeret.

HANGULATINGADOZÁS: Hormon és hangulat-irányított népség vagyunk, mindenféle irracionális forrongással, véletlenszerű sírva fakadással, és egymás után teljes ellentétek üvöltözésével. Ne várjuk el, hogy ezt egy racionális férfiagy befogadja. Csak álljunk be egy sarokba, számoljunk tízig, és próbáljunk visszatérni a hullám aljáról a csendes vizekre.

VÁSÁRLÁS: NEM, NEM és NEM viszünk férfit vásárolni. Soha. Megkockáztatom tapasztalataim alapján kizárni ezt az opciót, nincs olyan extrém divatkedvelő férfi, aki kibírna fél óránál többet női ruhaboltban. Ez egyszerűen kínzás, főleg ha még leülni sem tudnak, és ha végig kell szenvedniük a döntésképtelenséged, hogy a mélykék vagy a türkiz ruha lenne-e jobb az unokatestvéred esküvőjére. Könyörögve kérlek titeket, hogy még ha kéznél van a férfi, akkor is inkább támasszátok le egy sörözőben/moziban/kávézóban, ha nem céltudatos beszerzésre, hanem boltokban csavargásra készültök.

SZ. EX: Milyen ideális világ lenne, ahol a s.zex arról szólna ami, kölcsönös élvezeti forrás, stresszlevezetés, boldogsághormon-termelés. Ehelyett a női nem hajlamos fegyverként használni, és jutalomfalatként osztogatni, ha a dolgok úgy történnek, ahogy ő azt elvárja. Vagy akár az ég összes csillagát lehazudni, csak hogy ne kelljen csinálni. KELL? Már itt borul a történet, akkor ezzel itt kéne valamit kezdeni, ha a pár egyik tagja kényszerként éli meg az intimitást. Hölgyek, ideje megnyílni, megbeszélni, és megoldani.

STALKING: A betegesen féltékeny magánnyomozó, akinek mindig tudnia kell, hogy merre jár, mit csinál, kivel van. Meg persze a jelszavakat is át kell adni, és a telefont is bármikor átnézheti, caps lockkal üvölthet a nőnemű általános iskolás osztálytársakkal, ha a Facebookon hozzászól a birtokolt férfiú státuszához. Mondjuk így végiggondolva ez a legkevésbé sem csak női dolog, de attól még hihetetlenül irritáló. Előbb-utóbb úgyis belekergeti az embert valami rosszaságba, csak hogy neki legyen igaza.

DIÉTA: Én abban a régimódi elméletben hiszek, hogy amelyik nő imád enni, az tudja élvezni az életet, és a sz.exet. Elég sokszor el is hangzik ez a tesztkérdés első randikon, úgy látszik ez a nullás méret kultusz elővigyázatossá tette a férfiakat. Senki nem akar egy salátaleveleken élő, folyton éhes és frusztrált nőt, aki társaságban is csak tologatja körbe a tányérján a kaját. Szerintem a hímnemű többség inkább pár plusz kilót választana.

ÖNBIZALOMHIÁNY: Elég buta szituáció tud lenni, amikor a ‘De gyönyörű vagy ma!’ és hasonló bókokra egy ‘Áh, dehogy is, nagyon nem.’ a válasz. Mármint érted, ezek után ki mondana neked bármit is? Vannak nők akik elvárják a folyamatos pozitív visszacsatolást, kizsarolják a bókokat, és próbálnak ebbe kapaszkodva valami önképet kirakózni, miközben folyamatosan árad belőlük a panasz, az önbizalomhiány, és a negatívum. Legyünk inkább nők tartással, legyen mire bókolni. Nem várhatjuk el, hogy bárki hosszú távon vívja a szélmalomharcot, hogy meggyőzzön róla hogy szép és jó vagy. Nem az ő dolga.

KÉSÉS: Kicsit komplexebb egy nő számára az indulás előtti elkészülés folyamata, és időbeosztási és tájékozódási készséggel sem vagyunk túlzottan ellátva, de azért próbáljunk már meg nem 20-30 perccel később érkezni. Teljesen korrekt lenne, ha meg sem várna.

RAJONGÁS: Próbálok nem tinilányokra asszociálni, de hát előfordul hogy az ember felnőtt fejjel is kicsit túlzásba viszi a ‘fangirling’-et. Viszont ennek nem csak az aranyoson túli infantilis része kiábrándító, hanem kifejezetten degradáló egy férfire nézve, ha a barátnője folyamatosan félmeztelen David Backhamekkel teszi tele az idővonalát. Ez soha ki nem mondott komplexusokat szülhet.

ÁTALAKULÓMŰVÉSZ: Furcsa női szokás kevésbé erős egyéniségeknél, hogy a megismerkedési és kezdeti fázisban teljesen rugalmasan alakul olyan irányba, hogy összeilleszthető legyen a férfival. Elhagy és felvesz dolgokat, úgy beszél, úgy öltözik, úgy cenzúrázza a történeteit, hogy jó benyomást tegyen, aztán szép lassan kibújik a szög a zsákból, és elkezdődik a káosz, hogy akkor mi az igazi, és mi nem. Jézusom.

KÖVETKEZTETÉSEK LEVONÁSA: Részemről bevallom, ez teljesen reálisan a legidegesítőbb női szokás. Minden gondolat, felvetés, és beszélgetés legvégére ugrunk, és levonjuk a következtetést, és kizárólag az ahhoz vezető utat vagyunk hajlandóak problémamegoldásként elfogadni. Jaj.

MÁS NŐK: Mi nők nőknek öltözködünk, nőkkel rivalizálunk, nőkkel klikkesedünk, nőkkel barátkozunk, nőket szemlélünk az újságokban és a neten, és folyamatosan, minden alkalommal, mindig mindenkit kritizálunk. Itt a probléma helye az, hogy ha ezt a hozzánk tartozó férfi társaságában tesszük, nyilvánosan pikírt megjegyzéseket téve. Nem olyan borzasztóan nehéz beismerni hogy egy nő szép, vagy szebb nálunk, és még ha kígyóként sziszegünk is rá, akkor is rá fog vándorolni a férfink szeme, mert ez van és kész. Így vannak programozva, semmit nem jelent. Inkább tanuljunk meg együtt élni vele, mint így kiélni a komplexusainkat, ebből még senki nem jött ki jól.

FÜGGŐSÉG: A társfüggőség egy dolog, de az életképtelenség végképp túlzás. Lehetünk szélben hajlongó kecses gyöngyvirágok, de ne legyünk teljesen egy férfira utalva. Nem árt megtanulni hogy kell bánni egy csavarhúzóval, kit kell hívni ha lerobbant az autó, vagy növeszteni egy kis karizmot, hogy ne kelljen jajveszékelni, és lépcsőnként megállni egy karton ásványvízzel. Senki nem szeretné, hogy élete párja kisgyerekként kezelje, vagy nézzen rá, elég bizarr lenne.

CSÚNYA ANYAGIAK: Szerintem az első pár randin illik a lovagnak fizetni, hiszen meghívásról beszélünk, de ezt nem lehet rutinná tenni. A túlzottan anyagias nők borzalmasan taszító lények, nem is csak mert szőnyeg alá söprik a tényt hogy rászorulnak, és szimplán elvárják hogy csodásan legyenek tartva, csak azért mert ők maguk csodásak, de azért is, mert képtelenek bármi valódi dolgot értékelni az életben egy idő után, és mindig lesz akire irigykednek, és akinek több van mint nekik. Ne próbáljon meg egy férfi sem kielégíteni egy ilyet, nem fog menni. Tudjátok hogy szól a mondás: bármilyen gyönyörű a nő, valaki valahol baromira unja d.ugni.