Mese a nagy elvárású nőkről
Egyszer már meséltem a magas fenntartású lányokról. De ez az a téma, ami időről időre mindig aktuálissá válik.
Újra és újra bélyegként ragasztják rám, hogy túl nagyok az elvárásaim. És ezzel a bélyeggel postára is lehetne adni engem, a címzett nem lenne más, mint saját magam. De jelzem, mindez mások szerint van így.
Mondhatják, hogy mi akartuk azokat a fránya, nagy F betűs szavakat, akkor tessék, itt van a Feminizmus és a Függetlenség, éljünk benne boldogan. Nem volt elég a szoknya, akartuk a nadrágot is. Kevés volt a tűzhely melletti élet, mi is lépkedni akartunk a ranglétrán, saját keresetet, saját bankszámlát. Nem a férfi volt az, aki lázadozott a klasszikus szerepek ellen, hanem a nő, és most a nő az, aki lázadozik azért, mert felborultak a szerepek. Én ezt értem, de..
Mindenki több fronton harcol. Van egy front a munkahelyen, ahol megannyi elvárásnak és szabályszerűségnek kell megfelelni. Folyamatosan bizonyítani, minél jobbnak és minél többnek lenni, hogy a hónap elején minél nagyobb biztonságot adjon a bankszámlán lévő összeg. De a harc az irodából kilépve sem ér véget, van egy másik front, a magánélet frontja. Ott is megy a küzdelem, hogy jobbá és szebbé váljunk. Egy nő pedig harcol minden mással is. Az öregedéssel, hogy minél tovább kívánatos maradjon. A háztartással, nehogy rásüssék a nem jó háziasszony jelzőt és ezért soha ne kerüljön karikagyűrű az ujjára. Az otthon melegével, hogy jó érzés legyen belépni és ott maradni azon az ajtón. A megújulással és a kreativitással, hogy mindig képes legyen valami újat, valami mást mutatni. Gondoskodik és lelket ápol. Ezekért a harcokért pedig nem kér mást, mint figyelmet és törődést. Minden fronton.
Tiszteletet. Hogy meghallgatják, legyen szó bármiről is. Nem vágnak a szavába és nem olvasnak közben újságot. Hogy úgy érezze, fontos, amit mond, mert ez azt jelenti, ő is fontos. Igényességet. Ha ő megannyi időt és energiát fordít arra, hogy mindig és minden körülmények között szép, csinos, illatos, feszes legyen, akkor a másik fél is tegyen érte. Minden férfi egy szép, csinos, illatos, feszes nővel az oldalán szeretne megjelenni. A nő is szeretne egy olyan férfi mellett lépkedni büszkén, akin látszik, hogy időt és energiát fordít a külsejére. A nő érzését. Azzal, hogy időnként meglepik valamivel. Hogy időnként elviszik olyan helyre, ahová szépen felöltözhet és megjelenhet. Hogy időnként elviszik olyan helyre, ahol csak úgy jó lenni, nem szépen és nem megjelenve, minden társadalmi szabályszerűséget hátra hagyva, csak úgy az együtt érzése miatt. Időnként, ezen van a hangsúly. De akkor úgy, hogy az tényleg róla szóljon. Legyen az a kedvenc virág, a régóta vágyott tárgy, egy hangulatos étterem, egy eldugott vadregényes táj, egy romantikus gyertyafényes este. Időnként, ezen van a hangsúly.
Titkon mindenki erre vágyik. Csak sokan nem merik kimondani, de még csak vágyni sem rá, mert úgy gondolják, leginkább csak utópisztikus ábrándvilág. És, ha kimondják vagy vágynak rá, megkapják, hogy túl nagyok az elvárásaik. Arról már senki sem beszél, hogy egy nőtől elvárják, nő legyen minden helyzetben, dolgozzon, főzzön, mosson, takarítson, csinos legyen és ápolt. Akkor ő miért kapja a nagy elvárású jelzőt, ha annak is szeretné érezni magát? Egy nő csak egy férfi mellett tud nő lenni igazán.
