Pincérnő 250 000 Ft-os borravalót kap és elmegy az elhunyt kisfiú apjához-aztán tudja meg az apa ki tette ezt

Richard Specht-tel, aki tanárként dolgozott, 2012-ben olyan dolog történt, melytől minden szülő retteg. 2 éves kisfia belefulladt egy kis kerti tóba.

Richard úgy döntött, hogy valami nagyon szép dolgot talál ki, hogy a fiáról megemlékezzen. Másokat fog majd inspirálni arra, hogy fia nevében az embereknek segítsen.

Richard és felesége létrehozták a Rees Specht Life nevű alapítványt, mely olyan középiskolás tanulóknak ad ösztöndíjat, akik  a közösség érdekében fontos dolgokat hajtottak végre.

Ez a kezdeményezés nagyon gyorsan terjedt az Egyesült Államokban. A new yorki Times Square-en lévő étteremben étkező egyik vendég szintén egy jótékonysági akciót hajtott végre, ennek az alapítványnak a javára. A Rees Specht alapítvány célja inspirálta és mikor ki kellett fizetnie a számlát  750 000 ft-os borravalót hagyott ott, miközben a számla csupán 12 000 ft volt.

Tehát a számla 61,5-szeresét fizette ki!

A számla hátuljára pedig egy kis üzenetet írt a pincérnő számára:

“Nagyon köszönöm a kedves kiszolgálást. A középiskolai tanárom egy nagyon nehéz időszakon ment keresztül néhány évvel ezelőtt és ő inspirált engem erre. A következőket kellene tennie:

  1. Menjen fel a ReesSpechLife.com oldalra és olvassa el, mi az alapítvány célja
  2. Vegyen Ön is részt a “Fizesse ki előre” nevű kezdeményezésben, azaz tegye meg ezt egyszer valaki másért
  3. Ha ezt a történetet meg szeretné osztani másokkal, ne említse meg a nevünket, mert itt a kezdeményezésen van a hangsúly és nem rajtunk.

Nagyon köszönöm a kedves támogatását munkám során itt a Broadway-n, remélem egyszer majd én is olyan sok kedvességet tudok adni valakinek, mint amennyit ma Öntől kaptam.”

De a történetnek itt még nincs vége. A pincérnő elment Richardhoz aki könnyekig meghatódott az eset miatt mert ezáltal megemlékeztek fiáról Rees-ről. Aztán pedig teljesen megdöbbent, amikor látta ki írta alá az üzenetet.

Richard rájött, hogy a jótékony adakozó több mint 10 évvel ezelőtt a tanítványa volt.

“Azonnal emlékeztem arra, ki volt ő és rájöttem hogy tanítottam őt legalább tíz évvel ezelőtt.” -írta Richard. “Gyakran bejött az irodámba, hogy beszélgessünk és sok lefolytatott beszélgetésre emlékszem.

Nem gondoltam volna, hogy valaki akit tíz évvel ezelőtt tanítok az iskolában, így fog tisztelegni a kisfiam előtt és a tanárának ezt ilyen módon adja a tudtára.”

Nézze meg az alábbi filmet erről a szép gesztusról és ossza meg barátaival ezt a cikket, hogy Rees nevében ők is valamilyen jó dolgot tegyenek!

https://youtu.be/9DDAwMe0Cwk